Úgy tűnik, a nagy repülőgépgyártók, az Airbus és a Boeing állami szubvenciójával kapcsolatos vita kezd eldurvulni, az amerikaiak után az európaiak is magas büntetővámokkal fenyegetnek.
A tavaly év végi sokk után ismét éledezni kezd a lakástakarék-piac; már két szolgáltató, a Fundamenta és az OTP is előállt új termékkel. 5-15%-os befizetésarányos hozamot kínálnak, ami egyrészt lényegesen kevesebb, mint az elvett 30%-os állami támogatás (a teljes tőkére vetítve még az állampapírhozamokkal sem veszi fel a versenyt), másrészt egyes esetekben lényegesen szigorúbb feltételeket kell teljesítenünk a hozammaximalizálás érdekében. Ha a megtakarítás a cél, az OTP termékét érdemes választani, ha viszont kedvező, fix kamatozású hitelt szeretnénk felvenni, a Fundamenta mellett érdemes dönteni.
Több új és konkrét intézkedéssel kedveskedett évértékelőjén Orbán Viktor a családoknak. Az egyik ilyen az újautó vásárlást tervező nagycsaládosoknak s. Most megmutatjuk, milyen modellekre lehet érvényes a 2,5 millió forintos állami támogatás. Nem csak tipikus családi autók vannak a Portfolio által összegyűjtött széles palettán, sőt.
Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy 2020 decemberéhez képest két évvel kitolja az EU-s állami támogatási szabályrendszer hét fontos területén a szabályok hatályát és közben elindít egy felülvizsgálatot a szabályok tartalmáról, illetve arról, hogy esetleg még tovább tolja-e ki az említett szabályok hatályát - közölte a minap a brüsszeli testület.
Legkésőbb holnap délig kell a babakötvényhez tartozó Start számlára pénzt utalni ahhoz, hogy igénybe lehessen venni a maximum 6 ezer forintos éves állami támogatást - írja a Pénzügyminisztérium mai közleményében.
Az OECD legfrissebb, nyugdíjrendszerekre vonatkozó tanulmánya szerint a magyar nyugdíjasok a nyugdíj előtti keresetük mintegy 60%-át kapják meg nyugdíjként, ami a vizsgált országok között nagyjából középmezőnyt jelent. A tanulmány kitér a pénzügyi ösztönzők szerepére is a nyugdíjcélú megtakarítások elősegítésében, és bár vannak olyan országok, ahol az alacsonyabb jövedelműek ebből jobban profitálnak, Magyarországról ez nem mondható el.
Varga Mihály az atv.hu-nak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy az LTP-k állami támogatásának megszüntetése előtti nagy rohamban spekulatív volt az igénybevétel és a hozamvadász szempontok érvényesültek. Gulyás Gergely a mai Kormányinfón azt mondta: vannak információik arról, hogy a törvény hatályba lépését követően is kötöttek állami támogatásos LTP-ket.
A lakástakarékok korábbi 30%-os állami támogatása, a legnagyobb lakáskassza új, 5%-os kamatbónusza, valamint a nyugdíjcélú termékek 20%-os adójóváírása kiváló ügyfélvadász fegyver az értékesítők kezében, hiszen első ránézésre sokkal magasabb, garantált többlethozammal csábítják az ügyfeleket, mint bármilyen más termék a piacon. A különféle hangzatos támogatások azonban csak az éves befizetéseink arányában kerülnek jóváírásara, így a teljes tőkére vetítve lényegesen alacsonyabb éves hozamot jelentenek, mint az a jól csengő értékesítési szlogenekben áll.
A Lakás-takarékpénztárak Egyesülete tudomásul veszi, hogy a kormány a lakástámogatási rendszer átalakításán dolgozik, és azt kéri, a további lépéseket a lakás-takarékpénztári piac szereplőivel együtt tegyék meg, amihez minden szakértelmüket, tapasztalatukat rendelkezésre bocsájtják - reagált a szervezet arra a törvénymódosításra, amelynek értelmében október 17-től nem jár állami támogatás az újonnan kötött lakás-takarékpénztári szerződésekre.
Elfogadta az országgyűlés a lakástakarékok állami támogatásának eltörlését - a javaslatot 125 képviselő támogatta, míg 49 képviselő ellene szavazott, tartózkodó nem volt.
Az Európai Bizottság vizsgálatát követően megállapította, hogy a BorsodChem Zrt. számára nyújtott 45 millió euró összegű állami beruházási támogatás összhangban áll az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal.
Aszódi Attila, a Miniszterelnökség államtitkára szerint a Paks 2 projekt szempontjából pozitív, hogy az Európai Unió Bíróságának határozata szerint az Egyesült Királyság támogatást nyújthat a Hinkley Point C atomerőmű építéséhez. Szerinte ebből arra lehet következtetni, hogy a paksi ügyben meghozandó uniós bírósági döntés nagy valószínűséggel pozitív lesz.
Jelentősen olcsóbbak lettek tavaly a megtakarítási célú életbiztosítások, így a nyugdíjbiztosítások is, melyekhez 20%-os éves, befizetésarányos adójóváírás is igénybe vehető, 130 ezer forintos felső határig. Megnéztük, melyek a legolcsóbb termékek azoknak, akik ezzel a megtakarítási formával tennének félre nyugdíjas éveikre.
Akár 10% feletti tőkearányos éves hozamot is elérhetünk a lakástakarék-pénztári konstrukciókkal, nem mindegy azonban, hogy a számlát hol nyitjuk meg és ha veszünk fel hitelt, mekkora törlesztőrészletekkel találkozhatunk. Megnéztük, milyen lakástakarék-kondíciók érhetők el ma Magyarországon.
Megtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől minden 35 év alatti fiatalnak akkor is, ha már rendelkezik - akár több - nyelvvizsgával - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára egy debreceni konferencián.
Az SMP Kecskemét mai gyáravatójával együtt idén év eleje óta már 32 új, nagy méretű üzemet adtak át Magyarországon, amelyek együttes beruházási értéke 511 milliárd forint, amelyekhez a kormány több, mint 47 milliárd forintnyi állami támogatással járult hozzá - többek között ezekről beszélt a mai ünnepi eseményen Orbán Viktor. A kormányfő azt szorgalmazta, hogy a Magyarországon beruházók ne csak profitot akarjanak előállítani, hanem a legértékesebb "vagyontárgyunkba", a munkások tudásába és képzésébe is befektessenek.
Tegnap jelent meg az 50 milliárd forintos hitelprogram, mely a turisztikai ágazatban tevékenykedő kis- és középvállalkozások számára biztosít rendkívül kedvező finanszírozási lehetőséget. A hitelt a vállalkozások felhasználhatják ingatlanvásárlásra, ingatlanfejlesztésre és eszközbeszerzésre is. A minimálisan igényelhető összege 10 millió forint, maximális hitelösszeg meglévő turisztikai kapacitáshoz kapcsolódó fejlesztés esetén 500 millió forint, új turisztikai kapacitás létrehozására irányuló beruházás esetén pedig 3 milliárd forint.
Ma hozta nyilvánosságra azt a jelentését az Európai Bizottság, amelyben a paksi kapacitásbővítő beruházással kapcsolatban indított állami támogatási vizsgálat eredményeit ismerteti teljes terjedelmében.